Rajzfilmsorozat az újszövetség történeteiről!

Újszövetség

Gyermekeink filmes, rajzfilmes ízlésének kialakításakor, több szempontra is érdemes odafigyelni. Egyrészt, hogy az adott mű figyelem-fenntartó legyen, másrészt ismertesse a kicsikkel a mindenkori ember számára fontos tanulságokat. Ilyen szempontból, az Etalon Film KFT. által forgalmazott „A Biblia gyermekeknek – Újszövetség” kimondottan okos megoldásnak számít minden szülő számára, aki egy kicsit is fontosnak tartja, hogy a keresztényi elveket és értékeket gyermekei is elsajátítsák. Ez a rajzfilmsorozat ugyanakkor nemcsak a kicsik, hanem a nagyobbak számára is élvezhető tartalom lehet, hiszen kiváló grafikájának köszönhetően, ma is izgalmas formában meséli el az újszövetség hiteles történeteit.

Fontos, hogy a sorozat a Bibliához hűen meséli el Jézus életének különböző állomásait, illetve az apostolok cselekedeteit. Így a szerzők végül „A király megszületett” című első epizódtól kezdve, a sorozat záró részéig, a „Pál apostolsága” című epizódig, összesen 24 különálló történetbe sűrítve foglalják össze az újszövetség tanulságait.