Mit kell tudni a műszaki fordításról?

Anyakönyvi kivonat fordítása

Mivel az angol egy világnyelv, az erre történő fordítást kivétel nélkül az összes nagyobb a hazai fordítóiroda el tudja végezni, még a hivatalos dokumentumok esetében is. Amikor azonban az anyakönyvi kivonat fordítása svédre, ukránra vagy éppen szerbre kell történjen, akkor már csak kevés irodához lehet fordulni.

A profik, felkészültek és elismertek közül az egyik a szegedi Bilingua, amelyik ezeken a nyelveken kívül még legalább harmincra fordít, nyilván javarészt európaiakra. Az anyakönyvi kivonat fordítása azért nem okoz gondot ennek a cégnek és csapatának, mert az itt tevékenykedő munkatársak professzionális, több éves tapasztalattal rendelkeznek.

A lehető legrövidebb határidővel dolgoznak. Arra is volt példa, hogy az anyakönyvi kivonat fordítása egy nap alatt megvolt. Tehát a kuncsaft reggel elfogadta az árajánlatot és délután már kézhez is kapta a kész munkát. Erre valóban csak a legegyedülállóbb cégek képesek. Az anyakönyvi kivonat fordítása mellett a vállalat a bizonyítvány és a diploma fordítással is foglalkozik.

Sőt, itt bátran kérhető a műszaki fordítás egyaránt. Ebben az esetben is a Bilingua bármilyen formátumú szöveget tud fogadni, még akkor is, amikor scannelt változatról van szó. A műszaki fordítás mellett, a vállalkozás még tolmácsolással is foglalkozik. Ha valakinek erre van szüksége, bizalommal fordulhat a felkészült csapathoz.

A Bilingua pozitív tulajdonsága közé lehet még sorolni a barátságos, gyors ügyintézést és az ügyfelekhez való igazodást. Ez például azt jelenti, hogy a cég a lefordított szöveget mindenkinek a legmegfelelőbb módon juttatja el, akár e-mailben vagy éppen postán. Nyilvánvalóan a szöveget személyesen is át lehet venni.

A műszaki fordítás esetében is adott a lektorálás, ami révén hibák biztosan nem lesznek az iratban. A leglényegesebbnek azonban mégiscsak az bizonyul, hogy a fordító iroda többéves tapasztalatának és kapcsolatainak hála mindenki rövid időn belül hozzájut a lefordított, lektorált szöveghez. A műszaki fordítás itt mindig hibátlan. Ezért is tanácsos ezt a neves magyarországi irodát választani.