Fejlesztő játékok a gyermekek számára

Fejlesztő játékok

Fejlesztő játékok

Mi sem jelenthet nagyobb boldogságot és szabadságot a gyermekeknek, mint együtt játszani, nevetni. Akár még a tanulást is könnyebben élik meg, ha azt gyermektársaik társaságában teszik. Ezért a fejlesztő játékok gyermekük fejlődéséért mindamellett, hogy sokat tesznek, egy kiváló elfoglaltságot is biztosítanak számukra. Közösen élvezhetik a játék élményét és ezen túlmenően még fejlődhetnek, tanulhatnak is. Például a Carotina bevezeti őket a számok világába, pontosabban a tízes számrendszerbe. A Reflexx a villámgyors reakciót teszteli és erősíti, míg a Scrabble a szókirakói készségeiket idézi elő. Mindezek mellett, a gyermekek a játékok segítsége által megismerhetik a betűk, a formák világát, megtanulhatják az óra járásának működését, mindezt nevetve, szórakozva, mindenféle kötelezettség nélkül. Minden bizonnyal így sokkal rövidebb idő alatt sajátítják el a szükséges tudást, mint amikor nyomás alatt kellene elsajátítani mindezeket. Így még a tanulást is játékként élik meg, nem érzik a súlyát, terhét.