Sok helyen vehető repülőjegy Rómába

Repülőjegy Rómába

Repülőjegy Rómába

A 21. században már egyáltalán nincsen nehéz dolga annak, aki el akar jutni az Örök Városba. Ez annak köszönhető, hogy Budapest viszonylatában több cégnél is kapható repülőjegy Rómába, ezért az utasok válogathatnak a jobbnál jobb ajánlatok között.

A légitársaságok közül a Wizzair, a Ryanair és az Alitalia is kínál légi fuvart az utasok részére, ezért senki számára nem fog gondot jelenteni, ha el akar utazni az olasz fővárosba. A repülőjegy Rómába egy napon belül természetesen több időpontra (pl. 06.20, 10.15) is vehető, hiszen a nap folyamán számos gép indul el Budapestről dél felé.

Mivel a légitársaságok között erős a verseny az utasok megszerzése érdekében, ezért mindenképpen érdemes összehasonlítani az ajánlatokat. Ha valaki szemfüles, akkor egyáltalán nincs kizárva, hogy kifog egy olyan időpontot, amikor igazán kedvezményes áron kapható repülőjegy Rómába.

Azt azonban még meg kell említeni, hogy az egyes légitársaságok más és más római reptérre viszik az utasokat, ezért a vétel előtt tanácsos azt is megnézni, hogy pontosan hol van az a légikikötő, ahol landolni fog a gép.