Kevés idegen nyelvet ismernek a magyarok

 

Rosszul állnak a magyarok az idegen nyelvekkel

Rosszul állnak a magyarok az idegen nyelvekkel

A korábbi években történt Európai Uniós felmérések egyöntetűen azt mutatták, hogy Magyarország nagyon rossz helyen áll az idegen nyelvek ismerete szempontjából. A korábbi évek statisztikáiból az derül ki, hogy az utolsó helyek egyikén foglalnak helyet a magyarországiak, kb. háromnegyedük nem beszélt egyetlen idegen nyelvet sem. Ez a szám valamennyit változott mostanra, azonban nem számottevő mértékben, hiszen még mindig rendkívül nagy azok aránya, akik a magyaron kívül semmilyen nyelvet nem beszélnek.

 

Például egy 2010 második felében végzett kutatás azt mutatja, hogy Magyarország 25 és 64 év közötti lakosságának 74,8 százaléka semmilyen idegen nyelvet nem ismer, ami hatalmas szám. Amennyiben azt szeretnék kutatni, hogy a magyarok hány százaléka beszél nagyon jól egy idegen nyelvet, akkor is megdöbbentő adattal kell találkoznunk, hiszen a néhány évvel ezelőtti statisztikák szerint, csupán a lakosság 6 százaléka tudja ezt elmondani magáról. Magyarország mellett, Románia és Törökország szerepelt hasonlóan gyengén az idegen nyelvek ismeretét tekintve. Érdemes azonban megemlíteni például Svédországot, vagy Norvégiát, ahol csupán öt, illetve hat százalék volt azon személyek aránya, akik egyetlen idegen nyelvet sem ismernek.

 

A felmérések szerint, Magyarország rendkívül rosszul szerepel az általános iskolában való idegen nyelv oktatásának a terén is, ami az egyik legfontosabb oka annak, hogy a magyarok ennyire alacsony százaléka ismer legalább egy idegen nyelvet. A statisztikákból kiderül, hogy Magyarországon rendkívül kevés idegen nyelv jut egy főre, úgy felső tagozaton, mint a középfokú oktatásban.